Koltay Dorottya Szonja és Pettendi Szabó Péter

Koltay Dorottya Szonja 1996-ban született Budapesten. A Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán 2020-ban szerzett diplomát. Munkáiban az identitás kérdésével foglalkozik. A személyes hangnem jellemzi alkotásait. Privát terekbe lépünk be a munkáiban, amikben az őt érintő társas alakzatok és ellentmondásos kapcsolati működések rajzolódnak ki. Foglalkoztatják a generációkon átívelő narratívák, és az öröklött viselkedésmintázatok.

Pettendi Szabó Péter fotó alapú projektjei társadalmi érzékenységűek, kutatja a különböző archívumokban fellelhető képek újragondolásának lehetőségeit. Vizsgálja a fotográfia és más művészeti ágak közötti kapcsolódási formákat, különös tekintettel a hálózati és interaktív kommunikációra. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen végzett. Jelenleg a Budapesti Metropolitan Egyetem Fotográfia Szakának tanára, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájának doktorandusza, az Intermédia Tanszék óraadó tanára.

Koltay Dorottya Szonja és Pettendi Szabó Péter: Gyere le Péter!, videó, 2020

Otthont cseréltünk egy hétre szabályok meghatározása nélkül. Az egyetlen megkötés az volt, hogy mindketten hagyjunk családi fényképeink közül egy válogatást a másik asztalán. Korábban egyáltalán nem ismertük egymást. Foglalkoztatott minket, hogy hogyan lehet a másik otthonában túllépni a betolakodó pozícióján, ha egyáltalán lehetséges. Amennyiben igen, mi jelzi ezt? Otthon tudom-e magam érezni a másik terében?

A családi képekhez eltérő módon viszonyultunk, és a képek kapcsán a másik személye és a saját otthonosság érzésünk különböző mértékben foglalkoztatott bennünket.

Kettőnk gyermekkorban kapott otthon fogalma gyökeresen más. Ahogy a szemléletmódunk eltéréséből fakadóan, mostani, már magunk által kialakított lakhelyek is markánsan különböznek. Az otthon csere nem csak térbeli, hanem életmódbeli váltást is eredményezett. Ahogy az alkotói folyamat során, úgy az elkészült munkában is az ezekből adódó feszültségek tematizálódnak.

Az otthon biztonságára való törekvést játéknak tekintettük, de nem pusztán szórakozásnak. Téttel játszottunk, a saját legintimebb környezetünket szolgáltattuk ki. Ez a sérülés veszélyét hordozhatja, ezért szükségszerű alapja volt a „kísérletnek” a bizalom.

Kérdés volt számunkra, hogy maradéktalanul tudunk-e azonosulni a megváltozott környezettel, vagy csak a saját beidegződéseinket érvényesítjük a másik otthonában, akár átalakítva azt. Ez a folyamat nem volt konfliktusmentes, sem nekünk, sem a környezetünknek.

Az otthon jelentette harmonikus közeg nagy részben a pihenés tere is. Arra jutottunk, hogy számunkra a biztonságos otthonra találás pontos jele a nyugodt álom. Közös munkánkban a másik terébe való beavatkozás valós tétje, a másik ágyában létrejött saját álom. Egymástól távol, mégis a másiknak kiszolgáltatva kapcsolódik két egymásnak idegen ember a legprivátabb állapotban.