Nagy Gabriella festőművész kiállítása

2017. augusztus 17. – október 15.

A természetben rejlő gondolati, mitikus, vizuális összefüggések foglalkoztatják a debreceni születésű Nagy Gabriella festőművészt, aki érzéki látvánnyá, koncentrált képi világgá formálja a privát történeteket megidéző belső tájakat. A művész gyerekkori, vidéki nagyszülőkhöz köthető élményei és felnőttkori utazásai meghatározták azt a látásmódot, ami alapján a tájfestészet tradícióját újraértelmezte.

Korai alkotói korszakában a romantikusokhoz hasonlóan úti élményekből kiindulva és Caspar David Friedrich – a legnagyobb német romantikus festő – előtt tisztelegve készítette különleges légköri jelenségeket ábrázoló tájképeit. Új festményein állatokat jelenít meg olyan helyzetekben, amelyek a valóságban sohasem létezhetnek.

Nem egyszerű állatportrékat látunk, hanem különös szituációkba helyezett lényeket, amelyek az elképzelhető történetekben egyszerre töltenek be emelkedett és játékos szerepet, emberi viselkedésformákat vesznek fel: könyökölnek, hánynak, könnyeznek.

Az antropomorfizált állatok cselekvéseikkel és gesztusaikkal esendőek és gyarlók, ugyanakkor magasan a környezetük fölé emelkedő, spirituális lények. Az iróniával megjelenített repülő bárányok, a puska körül forgó nyestek, a hipnotizőr medve és a síró szarvas párhuzamos világukban keresik a valóság kiterjesztésének határait.

Ahogy a tájakban alig fölsejlő, lebegő emberalakok is, akikben ideális esetben magunkra ismerhetünk, de legalábbis a szárnyaló, a valóságtól szó szerint elrugaszkodó művész archetípusára.

A képek történeteiben mégsem uralkodik el a pátosz, megmarad az egyensúlyi helyzet a valós események és a fantázia keskeny mezsgyéjén, a befogadó pedig a történetek részesévé válik.

Szoboszlai Lilla