2016
videó, 6’49”
kasírozott fotó, 90 × 160 cm
Katharina Roters és Szolnoki József 2016-ban készített, Anamnézis című munkája egy 1956-os dombormű[1] pátoszára reflektál egy drámapedagógiai foglalkozáson keresztül, amelynek egyik hangsúlyos eleme egy körülbelül 10 méter hosszú relief témájának, a munkás–paraszt–értelmiségi szövetség kommunista toposzának élőkép formájában történő újrajátszása, újrafelállítása salgótarjáni középiskolás diákokkal. A salgótarjáni dombormű – a rajta látható alakok és motívumok alapján – egy túlságosan is patetikus utópiát ábrázol, amelynek egyes elemei a sztálini kulturális forradalomra és Vera Muhinára, míg más részei a francia forradalomra és Eugene Delacroix művészetére (A Szabadság vezeti a népet, 1830) mutatnak vissza. Az 1956-os szocialista jelenet megelevenítését, annak jelentőségét tovább fokozza a salgótarjáni sortűz emlékezete. A frissen felavatott domborműről szóló tanúságtételek szerint a békés utópiák iránt látszólag elkötelezett párt székházának ablakaiból 1956 decemberében több mint száz békés tüntetőt lőttek le máig nem azonosított fegyveresek. Ez a tragikus esemény, melyet sokan a Kádár-kor legnagyobb tömegmészárlásának tekintenek, tabuizált téma lett egészen 1989-ig. A rendszerváltás után pedig éppen az 1956-os forradalmárok és a POFOSZ (Magyar Politikai Foglyok Országos Szövetsége) tagjai emelték be újra a hivatalos emlékezetpolitikába. A személyes dimenzióktól eltérően a salgótarjáni történelmi emlékezet dramatizálása, a szocialista utópia megelevenítése, „újraállítása” változó helyzeteket eredményezett: egyrészt megjelentek a humor és a komikum jelei, hiszen a középiskolások nemcsak a Rákosi-címert nem tudták felidézni, de a sztálinizmus bolsevik nyelvét sem, másrészt a mű epilógusában egy helyi POFOSZ vezető feltárt mikrotörténetéből jött rá Roters és Szolnoki, hogy a rendszerváltás után olyanok is tiszteleti nyugdíjat kaphattak, akik korábbi és későbbi pozícióik alapján biztosan nem a forradalom oldalán álltak. Így a hivatalos dokumentumok és narratívák ütköztek a személyes emlékezet és a magánélet képeivel, felhívva a figyelmet a diskurzus és az emlékezet alapos vizsgálatának fontosságára.[2]
[1] A domborművet 1956. október 16-án avatták fel.
[2] Hornyik, Sándor: A kulturális forradalomtól a múltfeldolgozásig,
http://tranzitblog.hu/a-kulturalis-forradalomtol-a-multfeldolgozasig/