2012–
installáció, változó méret

„Eddigi tevékenységemet erősen áthatotta egy konkrét helyhez fűződő személyes viszonyom. A hely egy vidéki kisváros közepén, a posta és a temető közt elhelyezkedő ház, melyben lakom. Ennek belső tereiben fogtam munkára magam, körülbelül tíz évvel ezelőtt. Tevékenységemet e zárt térben egyetlen szobára szűkítettem, leváltam a külvilágról, és mindent egy reflektív magatartáson keresztül kezdtem el megvizsgálni. Felépítettem az önmegfigyelés intézményét. Ezekben az években egyszerre voltam alanya és tárgya a megfigyelésnek. Megfigyelésem elsősorban magamra, a mindennapjaimra vonatkoztak. Arra, hogy hogyan élek és hogyan tudok élni ebben a szobában, egyedül. Munkaként fogtam föl a megfigyelést, a válaszadást pedig úgyszintén a munkán keresztül tartottam lehetségesnek. Egy szüntelen munkavégzésbe fogtam, hogy megismerjem magamat: ezt a szobát. Ez a munkamódszer rövidesen programmá alakult, mintegy életformaként határoztam meg az ön-megfigyelést és az abból eredeztetett tárgykészítést, s ezt egyetlen nagy munkafolyamatként éltem meg. (…) Munkám a tökéletes haszontalanság és fölöslegesség felépítésének metaforája, de egy konkrét ügy is. Reakció a körülöttem zajló mediatív és egyéb kizsákmányolásokra. Kritikám kifejtéseként a végletekig megtöltött szobabelsővel válaszoltam, nem pedig egy láthatatlan gondolatkísérlettel, mert egyre csak fogyasztottam az üres tereket, elszívtam magam elől ezt a levegőt. Laboratóriumom egy olyan kísérleti szoba volt, ahová nem dologtalanul tértem vissza pihenni, hanem egy tapasztalatban megmérhető munka-kísérletként, ami jó példája az igazi önmegmunkálásnak, és egy későbbi öngyarmatosításnak, mely folyamatban a munkát – saját magam számára – ajándékként fogom föl.” BL

Bögös Loránd debreceni képzőművész, aki nagyapja kisújszállási házában él s alkot. Folyamatosan újraelőállítja háza bútorait, tárgyait, döntően egy az egyes, valós méretben, fából, még inkább pedig a rendkívül olcsó hatású farostból, főként kézzel, nagyfokú precizitással. Mániákusan alkotja újra élőtereinek használatban lévő tárgyait, és feltölti a szobákat velük. Életeseményei hatásaira mindenre tárgyakkal, fölépített szituációkkal válaszol. Kiszorul az általa létrehozott tárgyak közegéből, leszűkíti saját életterét, lecseréli magát tárgyaira.

Mégis, Bögös művészete nem a tárgyak létrehozásában, hanem a létformán keresztüli tüntetőleges magatartásformában határozható meg, amit magányában művel, nem publikusan. Zártságérzetét csak ilyen alkalmakkor, kiállítás-szituációkban – kiszolgáltatva a külső tér tekintélyének – tapasztalja, amikor végigmérjük szemeinkkel, végigpásztázzuk munkáját, egyben privát szféráját.