2001, videó, 62’, rendezte: Mike Figgis, készült az Artangel és a Channel 4 közös produkciójában.
„Egy szelet társadalomtörténet, amit nem »rekonstruáltunk«, hanem »újraéltünk«.” Michael Morris, az Artangel társigazgatója[1]
Az 1966-os, londoni születésű Jeremy Deller számos projekt producere, rendezője, kurátora volt az elmúlt években, igazi inter- és multidiszciplináris alkotó. Különféle szakértőkkel, tudósokkal dolgozik együtt, új, érdekfeszítő tudományos és művészeti határátlépéseket valósítva meg. Jellemzően filmeket, installációkat, performanszokat és újrajátszott eseményeket (reenactment) hoz létre, melyek érzékenyen rezonálnak a társadalom legkülönbözőbb csoportjainak sajátos életszemléletére és problémáira.
Társadalmi kérdésekkel foglalkozó akciók vagy ún. művészi újrajátszások korábbról is ismertek, ilyennek tekinthető például a téli palota ostroma, amit a filmforgatás miatt játszottak újra,[2] vagy a forradalmi román TV újraadása, de ide sorolhatjuk a Milgram-kísérlet megismétlését is.[3] Továbbá megemlíthetjük még a vallásos misztériumjátékokat, s természetesen az újrajátszások rendkívül gazdag spektruma található meg a színházban és a filmművészetben. A történelem alternatív feltárásában és elemzésében különösen jellegzetes nemzeti hagyományt találhatunk Nagy-Britanniában. Hihetetlen népszerűséggel, hobbiszerűen terjedő (társadalmi) gyakorlat, hogy amatőr régészek ezrei kutatják múltjukat, a rómaiak vagy Arthur király kastélyának nyomait hátsó kertjeikben. Ha nem kutatják, akkor felidézik különféle hagyományőrző események formájában, vagy a témában készült számtalan televízióműsor egyikét csodálják. A világhatalmi pozíciót, a jelentős és dicső múlt lokális és alulról szerveződő megélését, újrajátszását láthatjuk, amely jellemzően nem foglalkozik lelkiismereti problémákkal, például a gyarmatosítás okozta generációkon átívelő tragédiákkal és traumákkal.
A nyolcvanas években a nyugati társadalmakban egy jelentős korszakváltás indult el. Véget ért az indusztriális preferencia a posztfordista gazdaságokon belül is, s valami olyan, alapvetően a szolgáltató szektorra épülő gazdaság kezdett kibontakozni, amiről Castellsnek az áramlások tereiről és az információ társadalmairól szóló írásaiban olvashatunk.[4] Globális gazdasági folyamatok kerültek felszínre, új prioritások fogalmazódtak meg, egyre sürgetőbbé vált a fenntartható fejlődés, a környezetvédelem kérdése. Az ipari termelésről, különösen a nehézipar esetében, eltolódott a hangsúly a tercier szektorra.
A társadalmi-gazdasági gyakorlatokban is alapvető eszközzé vált az informatika, az internet és a virtualitás világa. Ezen folyamatoknak köszönhetően nem csak a városi tér, az urbanizációs tendenciák, de a társadalom szerkezete is megváltozott. Mint minden jelentős társadalmi változás, úgy ez az átrendeződés is komoly konfliktusokkal járt s nem volt ez másképp Nagy-Britanniában sem. A Thatcher-kormány struktúraváltó gazdaságpolitikájának következményeként kezdődtek meg a brit bányászok sztrájkjai 1984-ben.
Az angol bányászok sztrájkjai a munkahelyeikért, melyeket a rendőrséggel történő összecsapások tarkítottak, valamint a bányabezárások ellen küzdő egyezkedéseik a kormánnyal több mint egy évig tartottak. A legsúlyosabb összecsapás helyszíne Orgreave falu volt, 1984. június 18-án. A harc az üzemhez közeli mezőn kezdődött és a falun keresztülgázoló lovassági rohamban tetőződött. Deller orgreave-i csatája ezt az eseményt idézi meg, eredeti szereplőkkel és felkért statisztákkal. Művében különösen fontos, hogy a hajdani összecsapás résztvevőit, az azóta is egymás mellett élő egykori bányászokat és rendőröket kérte fel, hogy játsszák el a tizenhét évvel korábban történteket, melyet filmre vettek. A film készítői az 1984-es eseményeket bemutató drámai fotókat vágtak össze a 2001-es rekonstruált összecsapások jeleneteivel és megrendítően személyes vallomásokkal. A 800 szereplős produkció rendezője Howard Giles volt, a történelmi események rekonstrukciójának szakértője és az English Heritage nevű örökségvédelmi szervezet programigazgatója. Több szempontból rendhagyó maga az alkotói folyamat is, hiszen sem az eseményt, sem a filmet nem Deller rendezte, ugyanakkor őt jegyzik alkotóként. Deller státuszát még bizonytalanabbá teszi, hogy egyszerre szereplője, szakértője(?) és (újra)alkotója a csatának. E bizonytalanságot erősíti a munka műfaja is, ami nem művészfilm, hanem egy TV-re optimalizált, BBC 4 csatornának gyártott film.[5]
Az angol történelmi hobbi esetében elsősorban műkedvelőkre gondolhatunk, míg Deller reenactmentjében helyi lakosok, az egykori csatában résztvevők szerepeltek (statisztákkal kiegészítve), de mégsem ez a legfontosabb különbség a kettő között. Míg az első esetben romantikus történelmi játékokról van szó, a másodikban egy fel nem oldott, nem túl régi sokkról, a lokális társadalomban élő traumáról. Ebben az esetben Deller célja az újrajátszás általi megismerés és a gyógyulás elősegítése volt.
A traumát kiváltó esemény alapvető jellemzője, hogy az meghaladja a mindennapi élet tapasztalatát, s ezáltal nem illeszthető össze az életről addig kialakított tapasztalatokkal. A trauma létrejöttéhez nem okvetlenül szükséges az esemény személyes elszenvedése, ugyanis a trauma tünetei egyaránt kialakulnak az áldozatban, de a szemtanúkban is. Sőt, az ún. másodlagos traumatizációtól az áldozat közeli hozzátartozói, barátai is szenvedhetnek, amennyiben részesednek az adott személy traumatikus tapasztalatából. A traumakutatás megkülönböztet egyéni és szociális traumát: a szociális a társadalmi élet alapszövetére gyakorolt olyan hatás, amely károsítja az embereket összefűző kapcsolatokat, és megkérdőjelezi a közösség érzését.[6] Ebből a szempontból nemcsak az egymás mellett élő egykori bányászok és rendőrök az érintettek, hanem azok családjai is, vagyis lényegében az egész közösség. A trauma addig tart, amíg a negatív élményt a traumatizált személy szavakká, történetekké nem alakítja. E történet létrehozását segíti elő Deller alkotótársaival. Bármilyen meglepő, ebben a folyamatban a művész a komplex, dokumentumfilmes megközelítésével járul hozzá a participatív performansz újrajátszhatóságához.
Maga a mű dokumentációja a TV-film, amely elsősorban a folyamat bemutatására szolgál, s csak közvetetten alkalmas az érintett közösség befolyásolására. Az igazi traumatikus élmény feldolgozásának szempontjából ugyanis nélkülözhetetlen a hely, annak lokális miliője. Ennek eredményeképpen a társadalmi folyamatok nem játszódhatnak le pontosan ugyanúgy a különböző tér-idő kontextusokban. E társadalmi trauma szűkebb értelemben egy adott közösséghez tapadt, akik számára a sztrájk csúcspontja, vagyis maga a csata vált az egész közösségre nézve traumatizáló eseménnyé. Így megállapíthatjuk, hogy a múlt, az emlékezet s így a trauma is térbeliséggel bír. Ebben az esetben egy konkrét helyhez kötődik, melyet nagy valószínűséggel leghatékonyabban ugyanazon a ponton lehetséges feloldani. Szükségképpen ennek a nagy „konfliktuskezelő tréningnek” is az adott falu határában kellett lezajlania. A helyekkel kapcsolatban Relph megfigyelése alátámasztja azt az elgondolást, hogy a helyek tartós identitása nem csak azok fizikai környezetén, hanem az ott végbement eseményeken, valamint az egyének és csoportok által azokhoz társított jelentéseken is múlik, melyeket az emberek tapasztalatai és szándékai teremtettek.[7] Ebben az értelemben Deller társadalmi akciója mint művészeti esemény létrehozott egy emlékhelyet, ami alapja lehet a lokális társadalom megbékélésének. Ebből a szempontból az orgreave-i csatát tekinthetjük újszerű emlékműnek és emlékezethelynek is, s hogy meddig marad az, van és lesz-e utóélete, az már elsősorban a helyi lakosokon múlik. Nora megállapítása szerint azonban az emlékezet makacs és szervezett kitermelése, azaz történelemmé való átalakítása minden közösséget arra kötelez, hogy saját történelmének újjáélesztése révén újradefiniálja identitását. Az emlékezet kötelessége mindenkit önmaga történészévé tesz.[8]
Jeremy Deller Az orgreave-i csata című nagyvolumenű reenactmentjében a konkrét helyen keresztül, annak identitását felhasználva teremtette újra a szociális traumát okozó eseményt, a lehető legtöbb egykori résztvevő bevonásával, a traumatikus esemény feldolgozása céljából.
[1] Morris, Michae: Making The Battle of Orgreave, 2002.
https://www.artangel.org.uk/project/the-battle-of-orgreave/
[2] A Téli Palota ostroma, rendezte: Nikolai Evreinov, 1920, 90 perc
[3] Dickinson, Rod – Edler, Graeme – Rushton, Steve: The Milgram Re-enactment, 2002.
https://www.roddickinson.net/pages/milgram/project-synopsis.php
[4] Castells, Manuel: The Rise of the Network Society, in: The Information Age – Economy, Society and Culture, 1., 1996, p. 21.
[5] https://www.artangel.org.uk/project/the-battle-of-orgreave/
[6] Rüsen, Jörn: Trauma és gyász a történelmi gondolkodásban, ford. Karádi, Éva, Lettre 54. szám, 2004, Ősz. https://epa.oszk.hu/00000/00012/00038/rusen.htm
[7] Relph, Edward: Place and Placelessness, London, Pion, 1976, p. 156.
[8] Nora, Pierre: Emlékezet és történelem között: a helyek problematikája, ford. K. Horváth, Zsolt, Aetas, 1999/3. szám, p. 152. Elektronikus formában: http://www.aetas.hu/1999_3/99-3-10.htm