Schuller Judit Flóra: Mióta nagyapám, a költő halott

2014–2023installáció, változó méret„Egy örökség soha nem szedődik össze, soha nem egy önmagával, egy örökség mindig szükségképpen heterogén. Az örökséget szűrni, rostálni, bírálni kell, válogatni (…) az egyazon titok körül lakozó…

Misota Dániel: Kerényi Mária, 41, 1970. július

2022videó, 65’ (diplomafilm)„Mintegy ötven évvel ezelőtt a magyar állami médiában országszerte megjelent a »Kerényi-ügy« című propagandariport. A Belügyminisztérium megbízásából készült film célja az volt, hogy a magyarok körében a nyugati…

Société Réaliste: Star of the Parad(is)e

2010AkcióIdőpont: 2010. szeptember 25, 12 óraHelyszín: Valea Morilor tó, Kisinyov, MoldáviaA Société Réaliste művészpáros Star of the Parad(is)e (A Paradicsom/Parádé [felvonulás] csillaga) című reenactmentjükben egy akcióról talált fényképet állítanak be…

Kis Varsó: Márvány utca

2000installáció, 600 × 700 cmA Kis Varsó művészkollektíva (Havas Bálint, Gálik András) Márvány utca című installációja egy budai, a húszas években tiszti lakóháznak épült bérház homlokzatáról készített szilikonmásolat. A meztelen…

Takahiro Iwasaki: Rendezetlenségen túl (Fekete-tenger)

2023installáció, változó méretTakahiro Iwasaki japán művész magasfokú technikai precizitással felépített nagyméretű fainstallációiról és rendkívül finom miniatűr szobrairól, művészeti environmentjeiről ismert. A jelen kiállításon is látható kisméretű épületeket és efemer tájképeket…

Irina Botea Bucan: Meghallgatás egy forradalomhoz

2006videó, 22’49”Chicagóban, 2005 decemberében Irina Botea arra kérte az Egyesült Államokban élő, románul nem beszélő egyetemi hallgatókat, tanárokat és civileket, köztük török, koreai, kanadai, kolumbiai és amerikai állampolgárokat, hogy játsszák…

Zbigniew Libera: Pozitív

2002–2003FotósorozatLakosok, 120 × 170 cmKerékpárosok II., 120 × 180 cmChe, a következő felvétel, 120 × 150 cmNepál, 120 × 180 cmEgy országon keresztüli vereség, 120 × 180 cmLibera kiállított munkái…

Jeremy Deller: Az orgreave-i csata (Ki egyet sért, mindenkit sért)

2001, videó, 62’, rendezte: Mike Figgis, készült az Artangel és a Channel 4 közös produkciójában.„Egy szelet társadalomtörténet, amit nem »rekonstruáltunk«, hanem »újraéltünk«.” Michael Morris, az Artangel társigazgatója[1]Az 1966-os, londoni születésű…

Re:Re Az újrajátszás művészete, a művészi újrajátszások

A Re:Re címen futó tárlat a művészeti újrajátszások, vagyis az ún. artistic reenactmentek működés- és létmódját, antropológiai, szociokulturális, (művészet)történeti és elméleti kontextusait kívánja feltárni. Olyan sajátos, részvételen és együttműködésen alapuló…

Kortárs Képzőművészeti Vásár

A MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ 17 éves működése során először nyert meghívást, hogy misszióját és tevékenységét kortárs művészeti vásár széleskörű művészetkedvelő közönsége számára bemutathassa.2023. szeptember 20-24. között került…

MODEM-születésnap

Tárlatvezetések + Skate Jam + DJ Session = Fergeteges buli a MODEM-benÜnnepeljétek velünk szeptember 9-én  a MODEM 17. születésnapját!Programok:15:00 Tárlatvezetés Tasnádi Józseffel és Süli- Zakar Szabolccsal a Re:Re kiállításon15:00 Múzeumpedagógiai…

Ugrás az elejére