2014–2023
installáció, változó méret
„Egy örökség soha nem szedődik össze, soha nem egy önmagával, egy örökség mindig szükségképpen heterogén. Az örökséget szűrni, rostálni, bírálni kell, válogatni (…) az egyazon titok körül lakozó lehetőségek közül. Ha egy hagyaték olvashatósága egyértelmű, természetes, áttetsző és adott volna, ha nem követelne egyedi értelmezést, akkor nem volna örökség, csak hatna ránk, mint egy természetes, vagy genetikus ok. Örökölni mindig egy titkot öröklünk, amely azt mondja, olvass el, ha képes leszel rá valaha egyáltalán.”[1]
Mit kezdhetünk több generációnyi élet tárgyi emlékeivel? Hogyan viszonyulunk szeretett felmenőink ismert és eltitkolt történeteihez? Kompatibilis-e a családi örökség és a társadalmi archívum? Felajánlanánk-e örökségünk szellemi produktumait egy nyílt közösségi gyűjtemény számára, ahol az bárki által kutathatóvá válhat? Egy családtörténet lehet-e mindenki által értett, általános érvényességgel bíró társadalmi múlt?
Schuller Judit Flóra művészeti projektjeiben elsődlegesen a fotográfia médiumát használja, kiegészítve azt finom tárgyi, mediális és szöveg alapú installációs elemekkel. Komplex installációja a filmrendező, operatőr nagyapától, Schuller Imrétől örökölt lakás felszámolásának történetén keresztül bont ki elbeszélés-fragmentumokat, amelyek különböző múltfeldolgozási stratégiákat (ismétlés, átsajátítás, rekonstrukció és ezek performatív gesztusai) mutatnak be. Szűken értelmezett családja mikrotörténeteivel foglalkozik, a hagyaték vizsgálatán és művészi interpretációján keresztül olyan töredékes narratívákkal, melyek részei Kelet-Közép-Európa elbeszélt történeteinek, s amelyek tulajdonképpen a mieink is lehetnének.
Az örökség kettős: egyszerre teher és érték. Párhuzamosan léteznek benne a felmenőink iránti tisztelet és elkötelezettség gesztusai és érzelmei, valamint a nemzedékeken át öröklődő traumatikus emlékek. Míg egy örökség jelentős emocionális tartalommal bír, addig egy archívum a tárgyak pragmatikus felkutatásán, gyűjtésén, rendszerezésén és megőrzésén alapul. A hagyaték egyszerre hordozza az emlékezés, a megőrzés, de a szelektálás, a feldolgozás s így a felejtés mozzanatát is, azaz egyfajta gyászmunka lezárási kísérletét is felmutatja, amit a Schuller család holokausztban való érintettsége csak megerősít.
Schuller Judit Flóra az általa felkutatott elbeszélések, örökölt, időnként traumatikus emlékek, a személyes és a kollektív emlékezet, valamint az identitásunkra gyakorolt erők hatását tárja fel. A személyes és családi elemeken keresztül feldolgozatlan múltbeli eseményeket ismertet az elmúlás és a magány érzetével, ahol a szimbolikusság, az absztrahálás és a sűrítés eszközeivel a kollektív megbékélést segíti.
[1] Derrida, Jacques: Marx kísértetei. Az adósállam, a gyász munkája és az új internacionálé,
ford. Boros, János – Csordás, Gábor – Orbán, Jolán, Pécs, Jelenkor Kiadó, 1995, p. 48.