Újratervezés. Válogatás az Antal-Lusztig gyűjteményből
2015. júl. 11. - 2016. jan. 31.
Az akkortájt új struktúrában működő MODEM-Déri Múzeum első nagyszabású, mindhárom emeletet betöltő kiállítása, ahogyan címe is sugallja, új szemszögből mutatta be a legnagyobb magyar magángyűjteményt, illetve annak egy részét. Az egymást követő szintek a gyűjtői attitűd változását is igyekeztek reprezentálni. A műgyűjtés egy párbeszéd, gyűjtő és gyűjteménye folyamatos interakcióban van egymással. A gyűjtő ízlésével együtt változik a gyűjtemény, ugyanakkor a művek is folytonosan alakítják, formálják a gyűjtő személyiségét, világlátását.
A mintegy 400 műből álló tárlatot a hagyományos képzőművészeti műfajok mellett (festmények, grafikák, plasztikák) installációk és videó-művek színesítették, ezen kívül népművészeti tárgyak felsorakoztatása árnyalta tovább a vizuális kultúra gazdag rétegeit és a gyűjtői magatartást. A látogatók számára interaktív technikai eszközök, a gyerekeknek elkülönített múzeumpedagógiai részleg segítette a művek megismerését és befogadását.
Az épület földszintjén egy arcképcsarnokkal kezdődött a kiállítás, mely hatásában az egykori főúri galériákra emlékeztethette a látogatót. Az arcképcsarnokban híres költők, festők, tudósok, ismert vagy ismeretlen barátok és rokonok arcképei mellett helyet kaptak az egyszerű, névtelen emberek portréi is.
A második emeleten a művek három fő témakörbe szerveződtek. A legnagyobb szekció azt mutatta be, hogyan jelennek meg a XX-XXI. századi művészetben az olyan nagy kulturális tradíciók, mint a zsidó-keresztény kultúra, a szélesebb értelemben vett környezet. A tradíciók témaköréhez tartoztak „a hely arcát” (Hamvas Béla) megjelenítő művek, melyek részben tájképek (a puszta ábrázolásai) voltak, részben a magyar építészeti örökségből villantottak fel példákat. A tradíciók szekcióját két elvontabb témakör fogta közre, az egyikben az idő, a másikban a tér fogalomkörébe vonható művek voltak láthatók. Az idő szekció fő motívuma, s egyben szimbóluma az óra volt.
A harmadik emelet az ábrázolás egyik huszadik századi nagy kalandját idézte meg. A figurativitástól való elszakadást reprezentatív magyar és nemzetközi alkotásokon keresztül tanulmányozhattuk.
Kurátor: Nagy T. Katalin
Kiállító művészek: Aba-Novák VIlmos, Abramovic Marina, Ámos Imre, Anna Margit, Antal Elemér F., Barcsay Jenő, Bernáth Aurél, Birkás Ákos, Bokros Birman Dezső, Czauczik József, Czigány Dezső, Czillich Anna, Czimra Gyula, Czóbel Béla, Csáky József, Csóka István, Derkovits Gyula, Dési Huber István, Diener-Dénes Rudolf, Donát János, Egry József, feLugossy László, Fényes Adolf, Ferenczy Károly, Gaál József, Gábor Marianne, Gadányi Jenő, Gallé Tibor, Goldman György, Gulácsy Lajos, Gyárfás Jenő, Györgyi Giergl Alajos, Hincz Gyula, Holló László, Istókovits Kálmán, Iványi Grünwald Béla, Kernstok Károly, Kiss Bálint, Kmetty János, Kohán György, Kondor Béla, Koons Jeff, Korniss Dezső, Koszta József, Köves Éva, Lakner László, Ligeti Antal, Lóránt János, Márffy Ödön, Mednyánszky László, Mészöly Géza, Miháltz Pál, Moholy-Nagy László, Molnár Farkas, Nagy Balogh János, Nagy István, Nagy Gábor A., Paizs Goebel Jenő, Patkó Károly, Pinczehelyi Sándor, Pór Bertalan, Rainer Arnulf, Rippl-Rónai József, Román György, Roth Dieter, Rudnay Gyula, Schaár Erzsébet, Scherman Cindy, Sikuta Gusztáv, SI-LA-GI, Tarjáni Simkovics Jenő, Stunder János Jakab, Sugár Andor, Székely Bertalan, Szervátiusz Jenő, Szervátiusz Tibor, Szőnyi István, Szurcsik József, Tamási Caludia, Tihanyi Lajos, Tóth Menyhért, Uitz Béla, Vajda Júlia, Vajda Lajos, varga Nándor Lajos, Vaszary János, Veszelszky Béla, Vilt Tibor, Wahorn András