Szeptember 13-tól új projekt indul a MODEM közösségi média felületein. Hétről-hétre egy pályakezdő, és egy a kortárs képzőművészeti közegben már jól ismert művészt kérünk fel, hogy készítsenek egy közös munkát, amely az otthonra reflektál. Egyfelől a projekt illeszkedik abba a programunkba, amelynek keretében kiemelten foglalkozunk a legfiatalabb képzőművész generációval. Másfelől pedig szeretnénk reagálni az idei év legmeghatározóbb jelenségére.
A COVID-19 vírus kapcsán kialakult járványhelyzet teljesen átírta az emberiség idei évét és egyelőre beláthatatlan hogyan változtatja meg a jövőjét. Emberek tömegei élték át szinte mindenütt a világon karantén helyzetet, ez több szempontból arra késztette őket, hogy gondolják át a helyzetüket és lehetőségeiket. Ebben a kényszerű szituációban az otthon a magánélet elsődleges színtere, a munkavégzés és a szabadidő helyszínévé is vált – legalább is a társadalom privilegizáltabb része számára. A friss élmények, emlékek, valamint az otthonhoz kapcsolódó kulturális és történeti asszociációk kellően tág mozgásteret biztosítanak a különböző művészeti megközelítési módokkal dolgozó alkotók számára, a téma feldolgozására.
Kurátor: Don Tamás
Bozzai Dániel és Gróf Ferenc
Bozzai Dániel (1988) 2018-ban végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem tervezőgrafika szakán. Művészeti megközelítésmódjában a hatalom és az élelmiszerek relációi, és a tudásmegosztás áll. 2019-óta tagja a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesületnek. Tagja és grafikusa a “PAD, a környezeti igazságosságért” egyesületnek. A képzőművészeti tevékenységeit megelőzően a Zsigmond Király Főiskola bölcsészettudományi karán szerzett diplomát Filmteoretika szakirányon.
Gróf Ferenc (1972) képzőművész. A párizsi francia-magyar művészpáros, a jelenleg szüneteltetett Société Réaliste tagjaként vált ismertté. Munkássága műfajilag kötetlen: készít installációkat, filmeket, performanszokat, képzőművészeti alkotásaiban munkáiban gyakran áll fókuszban a tipográfia.
Bozzai Dániel: Bozzai Dániel alkalmazott grafikus, játékos módon tart militáris foglalkozást hét hónapos leányának. A kis poronty örömmel vesz részt a mókás, mindazonáltal hasznos felkészítésen, 2020
Vágó – Godel András
Narrátor – Jaskó Bálint
A már évek óta folyó nagymértékű fegyvervásárlás, a 20. század első felét idéző vizuális és írott politikai beszédmód,a nemzet fogalmával való mértéktelen hadonászás,a szellemi leépítés, az idegenekkel szembeni félelem- és gyűlöletkeltés,a háborús helyzet kialakítása a koronavírus kapcsán,majd a családunk karanténba helyezése bizony nagy hatást gyakorolt ránk, s arra sarkallt, hogy felkészítsük a jövő nemzedékét nemzeti honvédő háborúinkban való eredményes részvételére!
Gróf Ferenc: Thermidor after Thermidor (Zero alphabet series), 2020
Thermidor az 1792 és 1806 között használt francia forradalmi naptár tizenegyedik, júliusnak megfelelő hónapja. A királyság eltörlésének napja, 1792 szeptember 22 lett az új időszámítás zéró pontja. A naptára francia forradalmárok radikális törekvéseinek egyik fontos szimbóluma volt, a Gergely-naptárral való szakítás egyben az egyház és a királyság jelképeitől való megszabadulást is jelentette. A „thermidori fordulat” kifejezés viszont az ellenforradalom győzelmére utal: a második év thermidor havának kilencedik napján (1794 július 27-én) a Konvent véget vetett a Közjóléti Bizottság uralmának. Az ellenforradalmi, reakciós erők immár hosszú évek óta tartó diadalmenete úgy tűnt, talán megtorpan a pandémia révén. De athermidori fordulat virálissá vált, hullámokban terjed, az élet egyre több területén történik meg, a földi élet szinte minden szférájában, pulzáló terjedése megállíthatatlannak látszik. A „Thermidor thermidorután” felirat egy moduláris írásrendszer, a „Zéró ábécé”felhasználásával készült.
Benczúr Emese és Juhász Nóra
Benczúr Emese 1969-ben született Budapesten. 1990–1996 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán tanult. 2002-ben Herceg Klára-díjat, 2004-ben Smohay-díjat, 2006-ban Munkácsy-díjat kapott. 2003-ban Derkovits-ösztöndíjas volt.1998-ban részt vett a 2. Manifestán Luxembourgban, 1999-ben a XLVIII. Velencei Biennálén, 2010-ben pedig a Liverpool Biennálén.2005-ben a székesfehérvári Szent István Király Múzeum Csók István Képtárban volt gyűjteményes kiállítása, 2018-ban az elmúlt tíz év anyagából nyílt kiállítása a MODEM-ben Let It Be címen.
Juhász Nóra 1993-ban született Budapesten, és 2019-ben végzett a Képzőművészeti Egyetem Festő szakán. 2018-ban a párizsi Université Paris 1 Panthéon-Sorbonne-on tanult Campus Mundi ösztöndíjjal; diploma után Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjat nyert. Képzőművészként a mai élet ellentmondásaival foglalkozik; festményein, videó-, és grafikai munkáiban különböző elemeket rendel egymás mellé, ellentétbe állítva a személyeset a társadalmival, a racionálist az érzelmivel, a hétköznapit az univerzálissal.
Benczúr Emese és Juhász Nóra: Cleaning, 2020
Videó: Varga Buda
Zene: Jávorka Ádám
Benczúr Emese és Juhász Nóra a felszámolódást helyezték a munkájuk fókuszába, ami a vírus helyzettől függetlenül is sok szempontból érvényes tapasztalat a mai Magyarországon. Mivel a kijárási korlátozások miatt a legtöbb dologgal együtt a képzőművészeti élet is megtorpant a művészeknek volt ideje a átgondolni a kortárs képzőművészet helyzetét. A két művész a következőkre jutott: az intézményrendszerben alig van pénz, reálisan nem is várható, hogy lesz a közeljövőben, a kiállítások meglehetősen kevés embert vonzanak,illetve szinte már nincs is olyan kiállítótér, amely normálisan működik. A művészek gyakran úgy érzik, hogy már csak magunknak alkotnak. Ezért mindketten elkészítettek egy művet a házuk gangján, amit rögtön el is takarítottak; ennek videófelvétele a közösen készült munkájuk.
Juhász a sketch diary című szöveges-rajzos munkáját terítette ki a belső udvarra, amelynek minden lapja a vírus előtti fél évének egy napját dokumentálja. Benczúr pedig a rá jellemző fanyar humorral színes konfettikből – amely legutóbb a Bright Future című installációjában jelent meg – rakta ki a Put it in order feliratot.
Koltay Dorottya Szonja és Pettendi Szabó Péter
Koltay Dorottya Szonja 1996-ban született Budapesten. A Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán 2020-ban szerzett diplomát. Munkáiban az identitás kérdésével foglalkozik. A személyes hangnem jellemzi alkotásait. Privát terekbe lépünk be a munkáiban, amikben az őt érintő társas alakzatok és ellentmondásos kapcsolati működések rajzolódnak ki. Foglalkoztatják a generációkon átívelő narratívák, és az öröklött viselkedésmintázatok.
Pettendi Szabó Péter fotó alapú projektjei társadalmi érzékenységűek, kutatja a különböző archívumokban fellelhető képek újragondolásának lehetőségeit. Vizsgálja a fotográfia és más művészeti ágak közötti kapcsolódási formákat, különös tekintettel a hálózati és interaktív kommunikációra. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen végzett. Jelenleg a Budapesti Metropolitan Egyetem Fotográfia Szakának tanára, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájának doktorandusza, az Intermédia Tanszék óraadó tanára.
Koltay Dorottya Szonja és Pettendi Szabó Péter: Gyere le Péter!, videó, 2020
Otthont cseréltünk egy hétre szabályok meghatározása nélkül. Az egyetlen megkötés az volt, hogy mindketten hagyjunk családi fényképeink közül egy válogatást a másik asztalán. Korábban egyáltalán nem ismertük egymást. Foglalkoztatott minket, hogy hogyan lehet a másik otthonában túllépni a betolakodó pozícióján, ha egyáltalán lehetséges. Amennyiben igen, mi jelzi ezt? Otthon tudom-e magam érezni a másik terében?
A családi képekhez eltérő módon viszonyultunk, és a képek kapcsán a másik személye és a saját otthonosság érzésünk különböző mértékben foglalkoztatott bennünket.
Kettőnk gyermekkorban kapott otthon fogalma gyökeresen más. Ahogy a szemléletmódunk eltéréséből fakadóan, mostani, már magunk által kialakított lakhelyek is markánsan különböznek. Az otthon csere nem csak térbeli, hanem életmódbeli váltást is eredményezett. Ahogy az alkotói folyamat során, úgy az elkészült munkában is az ezekből adódó feszültségek tematizálódnak.
Az otthon biztonságára való törekvést játéknak tekintettük, de nem pusztán szórakozásnak. Téttel játszottunk, a saját legintimebb környezetünket szolgáltattuk ki. Ez a sérülés veszélyét hordozhatja, ezért szükségszerű alapja volt a „kísérletnek” a bizalom.
Kérdés volt számunkra, hogy maradéktalanul tudunk-e azonosulni a megváltozott környezettel, vagy csak a saját beidegződéseinket érvényesítjük a másik otthonában, akár átalakítva azt. Ez a folyamat nem volt konfliktusmentes, sem nekünk, sem a környezetünknek.
Az otthon jelentette harmonikus közeg nagy részben a pihenés tere is. Arra jutottunk, hogy számunkra a biztonságos otthonra találás pontos jele a nyugodt álom. Közös munkánkban a másik terébe való beavatkozás valós tétje, a másik ágyában létrejött saját álom. Egymástól távol, mégis a másiknak kiszolgáltatva kapcsolódik két egymásnak idegen ember a legprivátabb állapotban.
Chilf Mária és Éliás Tamás
Chilf Mária művei egzisztenciális indíttatásúak: létkérdések, az emberi psziché, a szubjektum, az identitás. Utóbbi években a családi és történeti emlékezet problematikája foglalkoztatja.
1966-ban született, 1990–1995 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolára festő és intermédia szakára járt. Jelenleg a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán osztályvezető tanár.
2019-ben az MKE-n DLA fokozatot szerzett.
Fontosabb díjai, ösztöndíjai:
1996–97 Akademie Schloss Solitude, Stuttgart
1997–98 DAAD ösztöndíj Hochschule der Künste, Berlin
2005 Munkácsy Mihály-díj
2004 STRABAG festészeti díj
1996–99 Derkovits Képzőművészeti Ösztöndíj
1995 Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj, Amszterdam; Germination 9, European Projects for Young Artists, Delphi; Ludwig Alapítvány ösztöndíja, Németország
1994 Karl-Hofer Gesellschaft Stipendium, Berlin
Éliás Tamás művei elsősorban videó munkák, de a fotó és generatív képkészítés területein is otthon érzi magát. Munkáira jellemző a személyes perspektíva, amihez általános kapcsolódási pontokat talál. Munkáinak vizuális jellemzője a képrombolás, vagy valamilyen szimbolikus tevékenységen keresztül bemutatott értékpusztulás. A debreceni Medgyessy Gimnázium, Mozgókép és Animáció készítő szak után jelenleg a Magyar Képzőművészeti Egyetem, Intermédia tanszékének hallgatója. Csoportos kiállításokon megjelent már többek között a debreceni MODEM-ben, a budapesti FISE Galériában és a szentendrei MANK Galériában.
Chilf Mária és Éliás Tamás: Vizit
Videónkban egy lyukkamerához hasonló vizuális megjelenítéssel invitáljuk saját életterünkbe egymást és a nézőt. Fel- és elfedünk mobiltelefonjaink kamerája és egy papírlapon ejtett apró luk segítségével. A fürkésző tekintet pásztáz. A szemlélődésben otthonaink áttűnő képei találkoznak, érzeteink keverednek, hangulataink, álmaink és emlékeink összeérnek.
Váczi Lilla és Gyenis Tibor
Váczi Lilla 2016-ban végzett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen. Médiaművészként elsősorban az idő és a téri helyzetek kérdései foglalkoztatják. Visszatérő témái a vidék és a mindennapi élet környezete, melyek nem csupán személyes, hanem a tágabb értelemben vett társadalom kordokumentációi is. Az emlékezés szubjektivitásán túl a rögzíthetőség, mint a kortárs médiumok problémái is megjelennek munkáiban. 2019-ben Derkovits ösztöndíjas, illetve idén a MODEM-ben volt látható páros kiállítása Termő/Föld címen. Művészeti, tanári, kurátori tevékenységein túl, az FKSE és az FFS egyesületek tagja is.
Gyenis Tibor (1970) képzőművész, 1995-től készít megrendezett fotográfiákat. Korai munkáin a színpadi technikákból kölcsönzött trükkökkel és optikai eljárásokkal a digitálisan generált képekhez hasonló fotókkal a medialitásra kérdezett rá. Azokat a pozíciókat kereste, ahonnét lehetőség nyílik a felület mögé húzódó struktúrák és érdekek megmutatására.
Újabb munkáin a fotográfiát katalizátorként használja, ami segít felszínre hozni és értelmezni pszichés és társadalmi történéseket, emberi kapcsolatokat. Az előkészítésbe és a fotózás gesztusába rétegződik bele egy lehetséges cselekvés ökológiailag releváns keresése. A képeken és sorozatokon értelmező rendszereink ironikus reflexiója és kritikája tárul fel.
Gyenis Tibor és Váczi Lilla: Hangos szomszéd
Mindkettőnk számára meghatározó az utazás élménye. A pandémia és a Maradj otthon! felhívás azonban jelentősen megváltoztatta – legalábbis egy időre mindenképpen – ezzel kapcsolatos szokásainkat, viszonyulásunkat. Az elkészült filmünkben az otthon, mint privát szféra keveredik a nyilvános terek világával. Mindennapi közlekedésünk, életünk megszokott és jól ismert útvonalait járjuk. A személyes térbe kúszik a város, a táj látványa, vagy éppen fordítva, a lakóhely változtatja helyét a környezetben, így a mozgás és az állandóság benyomásai egyszerre jelennek meg a videóban.
Máté Dániel és Szász Lilla
Szász Lilla művészeti munkássága olyan kérdésekre irányul, mint például az emberek életvitele külső körülmények hatására létrejött zárt közösségekben Magyarországon és külföldön egyaránt. Fényképezett hajléktalan anyákat, fiatalkorú intézetben élő lányokat, a Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj támogatásával New Yorkban élő második világháborús orosz zsidó veteránokat. Legismertebb fotósorozata a ’Zsolti mama mennybe megy’, ami egy Józsefvárosban élő, három prostituáltból álló ’család’ életét dokumentálja egy éven keresztül. Jelenleg a HIV magyarországi helyzetével foglalkozik: az OffBiennálen és a Liget Galériában mutatták be Pozitív című anyagát, amely egy HIV-e fertőzött nyugdíjas pedagógus emlékeit mutatja be.
Máté Dániel képzőművész a Magyar Képzőművészeti Egyetemen 2018-ban diplomázott Grafikusművészként. Az egyetem alatt a Művészeti és Művészetelméleti Szakkollégium és a KÖTÖDE munkacsoport tagja. Jelenleg az MKE Doktori Iskolájának doktorandusza. Munkáiban és kutatásában kép és jelentés viszonyát vizsgálja az ideológiák szempontjából.
Máté Dániel – Szász Lilla: Vigyázzon! (2020)
„A youtube nem lenne youtube, ha a COVID bejövetelével nem lepte volna el számtalan videó a vírusról, oltásról, oltás és maszkellenességről. Nem kellett sokat keresgélnünk ahhoz sem, hogy számtalan videót találjunk arról is, hogy mégis hogyan legyünk karanténban. Mert persze ez sem egyértelmű. 🙂
Megnéztünk pár oktatóvideót a helyes karantén-létről, amely összefoglalja, hogy mik is a fő szabályok. Ezekhez kerestünk és készítettünk képpárokat, amelyek közé archív felvételeket vágtunk be. Ily módon próbáljuk visszaadni, hogy milyen érzéseket váltott vagy éppen vált ki belőlünk a karantén.”
KissPál Szabolcs és Gregóczki Réka
KissPál Szabolcs (1967) Budapesten élő képzőművész. Műveiben politikai, társadalmi, történelmi összefüggésekkel foglalkozik, változatos médiumokat használva a videótól, tárgyakon és fotókon keresztül installációkig. Művei számos hazai és külföldi kiállításon szerepeltek (Prágai Biennálé, Velencei Biennálé, Whitstable Biennial, Media Art Biennial Seoul, Apexart New York, IFA Berlin, W139 Amsterdam, NCCA Moszkva). 2002-ben Henkel Youth Artist Prize-ot, 2008-ban Munkácsy-díjat kapott.Több egyetemen tanított vendégoktatóként (Finország, Németország, Szlovákia), jelenleg a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia tanszékének docense.
Gregóczki Réka (1991) 2019-ben diplomázott a Pécsi Tudományegyetemen festőművész, illetve képzőművész-tanár szakokon. 2016-ban Campus Mundi ösztöndíjjal tanult Rómában. 2016-tól foglalkozik helytörténeti kutatásokon alapuló munkákkal. Egyik meghatározó témája a holokauszt, azon belül a szerbiai területeken élt zsidóságot érintő események. Művészeti eszközei jellemzően videó/videó installáció, amelyekhez audio tartalmakat is készít. A munkáiban gyakori a hiány megjelenése, az emlékezés politika kérdései, illetve az archív anyagok művészeti célú használatának módozatai. A munkafolyamat során sok esetben dolgozik együtt más diszciplína területeken tevékeny szakemberekkel, mint például: néprajzkutatók, szociológusok, történészek.
Gregóczki Réka: Libra, 2020
A videó központi témája az aktuális járványhelyzet miatt kialakult mérlegelés kérdését vizionálja. Az elmúlt hónapok tapasztalata után nem nehéz elképzelni, hogy mi történne, ha mégis létrejönne egy szélsőséges helyzet, amely az életek fölötti döntés kényszerűségét vonja maga után. Vajon mérhetővé válhatna -e egy emberi élet és mi az a legkisebb morális súly, ami még elviselhető az egyén számra.
KissPál Szabolcs: Kitekintés, 2020
Felvétel asszisztens: Tra Nguyen
A narratív elemekből építkező kép az otthont a kényszerű bent és fenyegető kint határaként értelmezi. Egy szürke zónaként, olyan helyként, ami nem elkülönülő menedék többé, léte a külvilág történéseinek függvénye, ahol annak morális dilemmái nemcsak távolról érzékelhetőek, hanem az otthonos környezet szerves részévé válnak a tehetetlenség perspektívájából. A ‘bentről’ megélt mély konfliktus, az élet-halál feletti döntés drámája, miként a teljes otthonon túli világ, ugyanakkor fikció, a valós részvételtől való elszigetelődés miatt, amit a panorámafelvétel természete is hordoz: egy állókép, amely valójában időbeli dimenzióval rendelkezik, eközben pedig teljességében konstruált, hiszen bár dokumentumértéket tulajdoníthatnánk neki, minden részletében algoritmusok által teremtett.
Borsos Lőrinc és Szekeres Alexandra
„Lőrinc Lilla (1980) és Borsos János (1979) 2008 óta dolgoznak közösen Borsos Lőrincként. Borsos Lőrinc elsősorban konceptuális festészeti és installációs gyakrolatot folytat, de mindig keresi a vizsgált téma feldolgozására legalkalmasabb médiumot, technikát és nyelvezetet. Az évek alatt védjegyévé vált fekete zománcfesték, mellyel a képen szereplő személyeket, tárgyakat tünteti el, a hatalomhoz fűződő disszonáns kapcsolatát jelöli: egyaránt lehet az azonosulás és az elszemélytelenítés gesztusa is.” forrás
Szekeres Alexandra (1995) feltörekvő friss mesterdiplomás képzőművésze a Magyar Képzőművészeti Egyetemnek. (Jelenleg pedagógia szakon folytatja tanulmányait az intézményben.) Immáron számos díjat, hazai és nemzetközi publikációt tudhat magam mögött. Alkotói tevékenységében a létezés alapvető filozófiai kérdései foglalkoztatják, így a halál és az élet. Gondolkodását és fogalmazásmódját installációs szemlélet jellemzi.
Borsos Lőrinc: Otthon (2020)
Nálunk az otthon fogalma a kapcsolatunk kezdete óta összefonódott az alkotással, az alkotás pedig az együttműködéssel. Bár a másokkal történő közös munka mindig is gyakorlat volt nálunk, eleinte inkább arra törekedtünk, hogy ezt az otthont saját magunk számára fedezzük fel. Az utóbbi években viszont egyre inkább felmerült az igény arra, hogy ezt másokkal is megosszuk. Egyrészt untuk már saját magunkat, másrészt kaptunk inspiráló felkéréseket. Akikkel volt szerencsénk együttműködni, mind más és más alkotói területekről érkeztek, volt köztük médiaművész, zenész, költő, esztéta, vagy akár a saját szüleink. A szülőktől eltekintve tendeciózusnak mondható, hogy alkotó társaink főként a fiatalabb generáció képviselői közül kerültek ki. A lényeg talán, hogy a közös munka során az általunk megtapasztalt otthon érzést mások is megtapasztalhassák.
A képen éppen az MMM című csoportos kiállításra való készülődés látható amely most nyílt október 31-én az AQB pincerendszerében. Balra Bolla Szilvia látható, mellette Kis Judit (a 2020-as ACAX – Leopold Bloom Díj 3 hónapos new yorki rezidency programjának nyertese) és Lődi Áron (Utca és Karrier Magazin), akik segítik őt új munkájának elkészítésében. Bolla Szilvia még 2019 ben keresett meg minket egy felkéréssel, hogy csináljunk valamit a Rhizome Parking Garage projektjére, ami a The Wrong Biennale online kezdeményezés része. A projekt arról szólt, hogy a felkért művészek hozzanak létre műalkotást egy tetszőlegesen választott mélygarázsban. Így jött létre a Night Service című közös munkánk. A kép elülső terében balra Janky Máté építkezik éppen (Alley Catts), aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen volt végzős, amikor elkezdett a kiállításaink logójának tervezésében segédkezni pár éve (The Third Half, Kill Your Idols), majd idén megalakították Lillával a közös PPILLOVV nevű formációjukat, mely a fent leírt kiállításon debütált helyspecifikus installációkkal, amit az alkotók a helyszínre és más művészek munkájára reflektálva improvizatíve hoztak létre. Máté mellett, jobbra Nagy Eszter látható, akivel egy marosvásárhelyi alkotói programon ismerkedtünk meg. Ő díszlettervezőként végzett a képzőn és éppen egy sárkányszerű tárgyat készít Lilláék installációjához. (Borsos Lőrinc)
Szekeres Alexandra: Sószoba (2020)
„Művem a Sószoba címet viseli, amely egy 8 órás performance és annak videodokumentációja. Egy szimbolikus virrasztás streamelése Mindenszentek estétől, Halottak napja reggeléig.
A térben, az egy kameraállásból rögzített kompozíció középtengelyén elhelyezésre került egy ravatal búcsúszituációjára emlékeztető ágy, amely az elhunytakra utal, mindez az állandóság keretezte sótéglák között.
A mű cselekményét a belső lelki folyamatok jelenidejűsége és a reggelig tartó várakozás jelenti. A reggelt várni magányos eseményét oldja a streamelés által történő nézői szempont bevonása, amelyben mind a néző, mind én magam kivonódva az egyedüllétből, valamely közösségérzés vállalásában, mint a részvét, emlékezhetünk meg szeretteinkről.
A zárt tér és a légzési fenyegetettség, amely a vírus és a karanténhelyzet alapmotívuma, indította el bennem az asszociációs hálót, amelyben eljutottam a só és sóterápia összetett szimbolikájához. A só a maradandóság, az élet, az állandóság jelképe, feloldozás, megtisztulás, megőrzés. Egyes szokásokban konzerváló tulajdonsága miatt életadó, rossz szellemeket és energiákat távoltartó szerként is használták születési, halálozási és áldozati rítusokban.
A só segíti a sebgyógyulást, jellemző összetevője a könnynek.” (Szekeres Alexandra)
Tóth Emese és Gerhes Gábor
Tóth Emese(1997) 2018-ban kezdte tanulmányait a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fotográfia szakán. Szeptembertől cserediákként a City University of Hong Kong diákja. Munkáinak témája sok területet érint, de általában személyes hangvételűek. Elsősorban saját élményeinek feldolgozásával, az emlékezés folyamatával és azok vizuális megjelenésével foglalkozik. Érdekli a múlt és a jelen közötti kapcsolat és a valójában megnemélt történeteink, ilyenek az álmok, személyiségünkre gyakorolt hatása.
Gerhes Gábor (Budapest, 1962. május 7.) Munkácsy Mihály-díjas képzőművész, egyetemi oktató, az MTA Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja. 1985 óta rendszeresen állítja ki munkáit egyéni és csoportos kiállításokon a legfontosabb hazai kiállítóterekben: Ludwig Múzeumban, a Műcsarnokban, Nemzeti Galériában, Szépművészeti Múzeumban, a Robert CAPA Fotográfiai Központban, a debreceni MODEM-ben, Szegeden, Pécsett, Dunaújvárosban, Veszprémben, Székesfehérvárott, Miskolcon és Szombathelyen. Valamint számos jelentős külföldi kiállítóhelyen: Párizsban (Grand Palais, Louvre-Caroussel), Montpellierben (FRAC), Brüsszelben (BOZART), Helsinkiben, Pozsonyban, Varsóban (Palace Ujazdowsky), Bukarestben, Bécsben, Lisszabonban, Londonban (Anthony Reynolds Gallery), Triesztben, Velencében (Villa Manin), Berlinben (Akademie der Künste), Baselban (Art Basel) Taiwanon és az Egyesült Államokban.
Tóth Emese és Gerhes Gábor: Hold/Naptár (2020)
A projekt folyamán elkezdtünk megismerni egy számunkra idegen személyt s annak környezetét. Nem csupán a tér, a földrajzi helyzetünk, de személyünk is ismeretlen volt mindkettőnk számára.Egy-egy válasszal egymás képére megmutattunk magunkból, környezetünkből egy kis részletet, amiből a másik többé-kevésbé kialakíthatott egy képet, véleményt a játéktársáról.Én Hongkongból, a 15 nm-es lakásunkból, Gábor képeit látván, sokszor kezdtem nosztalgiázásba, gondoltam vissza a Budán és az otthon töltött éveimre, azok helyszíneire, s próbáltam összekötni a jelenemet a múltammal.Ezenkívül viszont nem csupán a másik megismerése szempontjából volt izgalmas játék ez. Alkotói pályám elején járva fontos önismereti és fotográfiai gyakorlat is volt ez számomra. Megtapasztaltam, mennyire tudok őszinte lenni Gáborral s mennyire önmagammal. Mik ragadják meg a figyelmemet, mire asszociálok egy-egy kép és szó láttán s mennyire ér váratlanul a saját gondolatom, azt mennyire változatom meg és vállalom fel.Az eleinte bennem felmerülő félelmet gyorsan felváltotta az egyre nagyobb kíváncsiság, s ‘játékon kívül’ is elkezdtem a környezetemre, használati tárgyaimra is másképp tekinteni.(Ha az ember karanténba kényszerül, ajánlom ezt a játékot mindenkinek!) (Tóth Emese)
„Tóth Emesével személyesen nem ismerjük egymást, így méginkább izgalmasnak ígérkezett a projekt, melyben egy napokon át tartó vizuális párbeszédet folytattunk. Az egyikünk által elküldött képre és az ahhoz kapcsolódó szövegre kellet a másiknak szimultán módon reagálni, ugyancsak képpel és szöveggel. Szabad áramlást engedtünk a munkának, előtte nem egyeztettünk pontos célokat, rábíztuk magunkat az egymás iránti kíváncsiságra. Elindult közöttünk egy egyre intenzívebb dialógus, melyet méginkább izgalmasabbá tett a közöttünk lévő földrajzi távolság és az ebből fakadó időeltolódás. Amikorra Budapesten feljött már a Hold, Hongkongban lassan felkelni készült a Nap, és valahogy viszont. A projekt címe is innen: Hold/Naptár. A közös munkában önmagunk bemutatása mellett, a másik megismerése méginkább fontos szerepet jelentett számomra.”(Gerhes Gábor)
Klenyánszky Csilla és Nana Masilo (Somlai Anna Sára)
Nana Masilo (Somlai Anna Sára) 1991-es születésű, végzős tervezőgrafikus művész hallgatója az Eszterházy Károly Egyetem Vizuális Művészeti Intézetének. 2019-ben és 2020-ban Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjas, az ARC közérzeti kiállítás visszatérő szereplője, a Godot Kortárs Művészeti Intézet gondozásában Godot ART Fair kiállító. Budapesti kortárs táncművészeti társulati, majd szabadúszó évei alatt összművészeti kollaborációk alkalmával pillantott bele a vizuális művészetek nyelvezetébe. Az egyén és a társadalom kapcsolata érdekli leginkább, lélektanilag elemez, sokszor az individuum szűrőjén keresztül. Munkáiban az emberi testet mint eszközt használja, a hétköznapi tárgyakat megszemélyesíti.
Klenyanszki Csilla (1986) 2012-ben foto szakon diplomázott a rotterdami Willem de Kooning Academy-n. Jelenleg a Dutch Art Institute “Art Praxis” mesterszak hallgatója. 2014-ben a SeMa Nanji Rezidencia keretében 3 hónapot Seulban töltött, majd 2016-ban Amsterdamban megalapította a Mothers in Arts Rezidenciat. Pillars of home (Otthon Pillérei) című sorozata 2018-ban elnyerte a 33rd Festival International de Mode & de Photographie, Hyères csendélet díját. Ugyanebben az évben a könyvét jelölték az Unseen Dummy Awards-ra Amsterdamban, majd 2019-ben Paris Photo-Aperture Foundation PhotoBook Awards “első fotókönyv” díjára, 2020-ban pedig a Magyar Nemzeti Múzeum által megalapított Rosti Pál Díjara. Ugyanebben az évben FOAM Paul Huf-díjra jelölték. Munkájában az anyaság, a hagyományos (nemi) szerepek es a családpolitika területet kutatja. Csilla partnerével es 5 éves kisfiával jelenleg Hoorban, Hollandiában él és dolgozik.
Nana Masilo (Somlai Anna Sára): ’Outer Skin, Inner Space’ (2020)
Nincs egy konkrét hely jelenleg az életemben, amihez olyan szorosan kapcsolódnék, igazán otthonomnak tekintenék. Elsőre szomorúan hangzik, de nem úgy gondolom. Ez egy átmeneti időszak, tanulmányaim miatt jelenleg egy olyan városban élek, amit szeretek, de nem itt képzelem el a jövőm.
Feltettem magamnak a kérdést, hogy mi az, ami számomra az otthon érzését keltheti? Egészen a lélektanig, az emberi természetig jutottam. Amikor gyermekkorunkban bunkereset játszunk, elrejtőzünk egy saját magunk által épített rejtekhelybe, vagy beburkolózunk egy dunyhába meleg kakaóval a kezünkben. Ezt felnőttként is szívesen csináljuk, hiszen jóleső, relaxált tudatállapotba kerülünk, az énidőnket töltjük, szeretjük ezt, feltöltődünk. Ami erről asszociációként bukkant fel számomra, az az anyaméh, az a közeg, ahova visszavágyunk, ami biztonságos, megvéd, táplál, szeret. A sok pozitív zönge ellenére viszont van egy kissé nyomasztó hangulata a sorozatnak, hiszen szerettem volna megmutatni az emellett jelenlevő magány és izoláltság érzését is, ami most, a pandémia idején különösen jelen van.
Ezek a képek erősen kapcsolódnak a What Nana Has Been Doing in 2020 című sorozatomhoz. A cím kicsit játékos és rejtvényes is. Az ’outer skin’ angolul a bőrünk felső hámrétegét jelenti, az a burok, ami érintkezik a külvilággal és ezzel egyidőben elválaszt attól. Kapcsolatot teremt és elszeparál. Az ’inner space’ a belső világunkra hivatott utalni, az az Én. Ha viszont felcseréljük a szavakat és úgy társítjuk őket, hogy: ’Outer Space, Inner Skin’, úgy is tökéletesen értelmes két kifejezést kapunk. Az ’outer space’ világűrt jelent, a világmindenség, esetemben a saját világmindenségünk, tehát egyenlő az ’inner space’-szel csak még kitágítja azt… A pszyché egy hihetetlenül komplex dolog. Az ’inner skin’ kifejezés feldolgozásával pedig gondolattársítással máris az anyaméhnél járunk. Így zárul a kör.
Klenyánszky Csilla: Mentsvárakozás (2020)
(részlet)
„Szerencsések vagyunk.
Nekünk az otthon biztonságot jelent, kényelmet. Még akkor is, ha mindez az utóbbi hónapokban bezártsággal párosult, ahol egyszerre volt jelen káosz, unalom, játék és türelmetlenség. Egy energiáját soha nem vesztő 5 éves és két otthon dolgozni próbáló szülő.
S habár néha (vagy sokszor) jól jött volna egy kis csend, nyugalom vagy akár az egyedüllét, az energiáját soha nem vesztő 5 éves megvédett a sokakat legyőző magánytól.
Otthon kell maradni. Nincs iskola, nincs napközi, nincs múzeum, nincs állatkert, nincsenek barátok, nincsenek nagyszülők. Anya van. Apa van. Apa dolgozik. Ki maradt? Anya dolgozik. Ki játszik?
Az én házam az én váram…
…Persze, szerencsések vagyunk.”
„A két sorozat központi eleme és kapcsolódási pontja a hiány. Csilla esetében az egyedüllét hiánya, míg kisfiának a világjárvány megmagyarázhatatlan bezártsága, Anna esetében pedig az általános hiányállapot és szeparáció érzése.
A közös munka természetes velejárója volt a másik oldal, a tökéletesen ellentétes pandémiás helyzeten való közös elgondolkodás és egy olyan találkozás, amit egymástól távol ez a művészeti projekt, annak online térbe költözése teremthetett meg.”
Szalay Péter és Lázár Eszter
Szalay Péter, bár szobrászként diplomázott, változatos médiumokkal dolgozik, mint az objekt, installáció, lightbox, performansz, videó. Művei gyakran működő gépek, melyeket egyszerű anyagokból, és talált tárgyakból, vagy azok elemeiből hoz létre. Művészetében szerencsésen ötvözi a kelet-európai konceptuális és neokonceptuális művészetből ismert barkács-esztétikát a technika legújabb vívmányaival.
Szalay alapvetően intellektuális munkáiban minden esetben kiemelt a tárgyi megvalósulás (működés, anyaghasználat) jelentésképző funkciója, mely fontos dimenzióját képzi az értelmezésüknek. Munkáinak tematikája az egyszerű fizikai jelenségek metafizikai tartalmaira való rácsodálkozástól a jelen társadalmi, kulturális és művészeti jelenségeire adott reflexiókig rendkívül sokrétű. Kritikus attitűdje a műveiben gyakran felbukkanó iróniában is tetten érhető, mely időnként nyelvi, máskor vizuális játékok, gegek formáját ölti.
Lázár Eszter a Budapesti Metropolitan Egyetemen végzett fotográfia szakon, jelenleg a Magyar Képzőművészeti Egyetem intermédia szakán folytatja tanulmányait. 2020 óta az Fiatal Fotóművészek Stúdiójának tagja. Munkái összefüggések keresésén alapulnak. Úgy véli a “dolgok önmagukban változatlanok”, ezért arra törekszik, hogy összekössön kész elemeket és egy harmadik jelentést tárjon fel ezen keresztül. Számára az alkotási folyamat sokszor a reflektálható és interakcióra képes helyzetteremtés jelenti, amely során a befogadói szerep megváltozik és a résztvevő is a mű részévé válik a szándéka, vagy tudta nélkül. Célja a szerepkörök összemosása és az alkotói folyamatról alkotott kép tágítása önmaga számára is.
Lázár Eszter és Szalay Péter: Karantèn objekt
Lázár Eszter és Szalay Péter erre az alkalomra készült, közös munkája feminin és maszkulin minőségeket ütköztet. Szalay Péter boxert mintázó műve a #me too kampány apropóján készült, s egy paragrafus jelet (§) formáz ütő felületként. Lázár Eszter ezt a fegyvert illesztette egy átlátszó női táska körvonalait idéző foglalatba, így teremtve új értelmezési közeget az apró tárgynak. Létezik olyan nézőpontja a két tárgy együttesének, ahonnan csak a lánccal körülölelt plexi látszik, de ha másik perspektívából nézünk rá, akkor meglátjuk az agresszió szimbólumát, amely utalhat a családon belüli erőszakra vagy a #me too jelenség visszásságaira is, a törvényre, ami vagy ellátja védelmi szerepét vagy kudarcot vall e tekintetben. A két művész közös munkájának aktualitását a karantén szituációban fokozódó otthoni erőszak aggasztó jelensége adja. Az agressziót megtestesítő tárgyat düreri redőkbe rendeződve öleli körbe a légies plexi, súlytalanná teszi, megfosztja erejétől, legyen az hasznos vagy kártékony erő.
Kazsik Marcell és Erhardt Miklós
Kazsik Marcell (1995) idén abszolvál a Magyar Képzőművészeti Egyetem Grafikusművész szakán. Érdeklődése középpontjában művészet- és társadalomelméleti kérdések állnak. Jelenleg független tervezőként dolgozik hazai és nemzetközi kulturális és gasztronómiai projekteken.
Erhardt Miklós (1966) médiaművész, tanár. Az MKE Intermédia szakán diplomázott, majd Doktori Iskolájában DLÁ-zott. Kiállított a Manifesta 7-en, a bécsi Secessionban, a New York-i apex artban, a belgrádi Galerija SKC-ben, a berlini Hamburger Bahnhofon, a lipcsei Galerie für Zeitgenössische Kunstban és a több alkalommal a Liget Galériában. Az Umea Kunsthögskolan volt vendégtanára, a MOME docense. Guy Debord és Kassák Lajos magyar hangja. Budapesten és Bécsben él.
Kazsik Marcell és Erhardt Miklós: Utómunka (2020)
A két művész megismerkedésekor avval szembesült, hogy mindketten problematikus viszonyban vannak a hellyel, ahol felnőttek. Ezért azt határozták el, hogy minden további instrukció, információ nélkül, egyedül ellátogatnak a másik gyerekkori lakóhelyére – Kazsik Marcell Óbudára, Erhardt Miklós Nyírpazonyba –, és fotókon rögzítik a benyomásaikat. A képeket nyersanyagként elküldték egymásnak, majd igyekeztek kihozni valamit a helyzetből.
Fátyol Viola és Sivák Zsófia
Viola és Zsófi mindketten fotósok. Zsófi Kerecsenden nőtt fel, Viola Debrecenben, különböző fordulatok után – melyekben mindketten érintették Egert -, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen tanultak fotográfia szakon. Úgy adódott, hogy Viola pont tanította Zsófit. Munkáikban mindketten sokat foglalkoznak a magyar vidékkel és saját szülőhelyükkel. Mindketten – állítólag – sokat nevetnek, és egyébként jelenleg mindketten Pesten a nyolcadik kerületben laknak, ráadásul egymáshoz nagyon közel, úgyhogy hétfő este közös képet csináltak a Mindenütt jó… felkérésre bemutatkozásképp.
Tóth Balázs Máté és Albert Ádám
Tóth Balázs Máté Budapesten született 1990-ben született. 2005-től a Képző és Iparművészeti szki.- tanulója, 2010-től a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász szakos hallgatója és itt is szerzi meg diplomáját 2015-ben. Egyetem után háromszor Derkovits- ösztöndíjas. Munkái gyakran tartalmaznak politikai/ társadalomkritikus elemeket. Munkáiban fontos elem a humor, mint csatorna lehetőség a nézők felé. MascotLand gyűjtőnevű munkáit 2017-ben kezdte el csinálni, melyekben a japán yuru-kyara, azaz a japán kabala szubkultúrára reflektálva készíti el társadalmi problémákra rámutató ironizált karaktereit.
Albert Ádám (1975), képzőművész, tanár a Magyar Képzőművészeti Egyetemen diplomázott, majd ugyanott szerzett DLA fokozatot. A Művészeti Anatómia, Rajz-és Geometria Tanszék tanszékvezető egyetemi docense. Alkotói gyakorlatában az esztétikain keresztül próbálja megérteni és kritika alá vonni a hatalmi rendszereket, azaz a biopolitikát, a tudástermelést és a társadalmi valóságok geopolitikai alapjait. Számos egyéni és csoportos, hazai és külföldi kiállításon vett részt (Kassák Múzeum, Paksi Képtár, Ludwig Múzeum-Budapest, Kunstforum Ostdeutsche Galerie Regensburg, Essl Museum Wien). 2019-ben Lepsényi Imrevél létrehozták a Digitális Formaképzés Labort. Budapesten él és dolgozik.
Tóth Balázs Máté: Home Alone 2020
A 2020-ban kitört COVID-19 pandémia több ízben változtatta meg emberek millióinak életét és kényszerítette őket új társadalmi szabályokba. Gazdasági hatásai több társadalmi réteget sodortak még inkább a létbizonytalanság irányába. A lakhatási problémák a pandémia előtt is már túlzottan jelen voltak, amire elemzők jóslatai szerint pozitív hatással lehetett volna a járvány a turizmus visszaesése és a turistákra szabott magas lakbérek miatt, de a valóságban ez a hatás Magyarországon kevésbé volt érezhető. A járvány miatt munkájukat vesztett emberek sora ébredt arra, hogy lakhatása bizonytalanná vált.
Ezen csoport tagja voltam én is: Márciusban részben elvesztettem fő anyagi bevételeim nagy részét és azon kaptam magam, hogy bezárva találtam magam egy albérletben, melynek költségeit elő kellett volna teremtenem. Egy börtön, amiért fizetek is. Napról napra éltem fel a tartalékokat és vártam, hogy vége legyen ennek az egésznek. Az anyagi kiélezettség lavinaként borult rám és maradtam a “hó” alatt gondolataimmal, aggályaimmal. A HOME ALONE pont ezen gondolatokra, aggályokra reflektál, a kérdésekre, amiket szinte a nap minden percében, órájában feltettem magamnak és igyekeztem pozitív irányba terelni. A munkában használt és szó szerint új házat kapott Magic 8-ball folyadékban úszó kocka adta válaszok épp oly abszurdak, negatívak, pozitívak és kiszámíthatatlanok, mint amilyen válaszokat adtam saját kérdéseimre. Az átlag ember addig rázza ezt a játékot, míg kérdésére pozitív választ nem kap ,hasonlóan a szerelmi bánatban virágszirmokon tépelődőkhöz.
Albert Ádám: Iron Oxide
Albert Ádám Iron Oxide című videómunkája az „otthon” fogalmát egyszerre érti az épületek otthont adó területére, és egy kiterjesztett, a környezet-ökológia (oikosz) otthon adó keretére. A videó egy nagyméretű tardosi mészkőtömb feldarabolásának folyamatát mutatja, a fűrész mozgásának monotonitását a filmképbe lassan belebegő színes tengeri pókpáncélok törik meg. A tardosi márvány néven ismert tardosi mészkő a budapesti századfordulós bérházakban gyakran alkalmazott burkoló anyag. Az otthont, az otthonosságot kínáló lakókörnyezet jól ismert elemei, vöröses színét a vas-oxid adja. A vas egy olyan elem, mely nem csak ásvány formában található meg a környezetben, hanem a szerves, élő szövetek része is. A kőben azonban nem csak vas-oxidot tartalmaz, hanem apró csigák, illetve tengeri élőlények meszes vázát is. Ilyen például az a Nagy tengeri pók, mely a videóban látható. A lakóházakban található tardosi márvány a szűken értett otthoni környezetbe láthatatlan módon integrálja a tágan értett ökológiai környezet maradványát (caput mortum). A pókok páncéljának megelevenítése ennek a kettőnek az elválaszthatatlanságát teszi érzékelhetővé mintegy emlékeztetőként arra vonatkozva, hogy az otthon nem értelmezhető a környezet nélkül. A kettő át és áthatja egymást, az anyag folytonossága okán szerves és szervetlen nem választható el egymástól. (Varga Tünde)
Csörgő Attila és Geibl Kata
Geibl Kata (1989) a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fotográfia szakán végzett 2018-ban. Jelenleg diplomamunkáján dolgozik Hágában a Royal Academy of Arts, Photography and Society Mester szakán. Munkájában elsősorban globális kérdésekkel, a kapitalizmus és a fotográfia kettőségével foglalkozik. Munkái számos nemzetközi fotófesztiválon és csoportos kiállításon szerepeltek, többek között Amszterdamban, Londonban, Athénban, Prágában. Pécsi József ösztöndíjas, Paris Photo Carte Blanche díjas fotóművész.
Csörgő Attila (1965) a Magyar Képzőművészeti Főiskolán festő és intermédia szakon ill. az amszterdami Rijksakademie-n tanult. Munkái elsősorban a geometria, a látás és a mozgás problémáihoz kapcsoló kísérleteknek tekinthetők. Számos kinetikus szobrot és saját építésű fényképezőgépet készített. Művei hazai és külföldi kiállításokon rendszeresen szerepelnek (Ludwig Múzeum 2009, Documenta 13 2012; Velencei Biennálé 2017)
Aki á-t mond mondjon b-t is
A projekt egyfajta csendes dialógus, melynek keretét az elmúlt év kényszerű elszigeteltsége és üressége adja. Ez az időszak – sok egyéb mellett – más, eddig nem ismert oldaláról mutatta meg a teret, a távolságot, a kint és bent viszonyát, a buborékszerű létezés formáit. Hogy kisebb legyen az üresség, elkezdtünk képeket küldeni egymásnak, újakat és régieket vegyesen. A párba rendezett képek egyfajta – konkrétan el nem hangzott, de a fentiekhez kapcsolódó – kérdésekre adott válaszoknak tekinthetők. Az abc-szerű keret azt sejteti, hogy a képek összekeverhetők és felcserélhetők, amit mi meg is tettünk. Próbáltuk kigyomlálni a túl nyilvánvaló hasonlóságokat és a túlságosan egymás mellé kéredzkedő dolgokat (ha tetszik: a sablonos válaszokat) az artikuláltabb beszéd érdekében. Olvassátok szeretettel!