BanZaj #24 – Sheik Anorak / Phal:Angst / All Machine

2018. márc. 27. 19:30

A BanZaj sorozat 24. állomásán ismét több külföldi, első ízben városunkba látogató zenészt és zenekart üdvözölhetünk. A francia születésű, de Svédországban élő és alkotó – látványosságnak sem utolsó – Sheik Anorak, valamint az ausztriai, lassú folyású zenét játszó Phal:Angst mellett hosszas várakozás után végre az All Machine produkciójának örülhetünk együtt Debrecenben.

19:30 – All Machine (HUN)

20:30 – Phal:Angst (AUT)

21:30 – Sheik Anorak (FRA/SWE)

SHEIK ANORAK (FRA/SWE)

(indie rock, noise rock, one man band)

Tagok: Frank Garcia – ének, gitár, dobok

A történet 2004-ben kezdődött, amikor a francia származású Frank Garcia elindította a kis független kiadóját a Gaffer Records-ot, amellyel az akkori bandája, a SoCRaTeS első CD-jét adta ki. Frank számára azonban ez a zenekar nem biztosította a teljes önmegvalósítást, így 2005-ben létrehozta szólóprojektjét, a Sheik Anorakot. A produkció kezdetben tisztán noise projekt volt, hisz sokkal vadabb és szabadabb zenélést akart megvalósítani, mint azt tehette korábban. Első, Hyper Mega Giga című hanganyagát 2007-ben jelentette meg saját kiadójánál, mely tulajdonképpen egyetlen 20 perc hosszú számból állt. A lemezt a vadság, a szó szerint megütött dobhangok és a nagyon hangos gitárzajok jellemezték.

A későbbi lemezek készítése és a koncertek alatt folyamatosan csiszolta és változtatta zenei világát. A tiszta noise műfajtól a no wave-en át szép lassan eljutott a mai stílusához, amely leginkább az indie rock határait feszegeti. Később más zenészekkel is kollaborált. Az első ilyen zenész Weasel Walter New York-i dobos volt, akivel közösen 10 inches bakelitlemezt jelentettek meg. Vele, valamint a német származású Mario Rechternnel turnéztak közösen 4 éven át.

A Ďay 1 című lemezéhez köthető az az éles váltás, amellyel már a mai zenei felfogásához kezdett közelíteni, a Keep your hands low esetén pedig megjelent az ének is a dob és a gitár mellett. A Sheik Anorak zenéje tehát egyre dallamközpontúbbá vált. Már több mint 400 koncerten van túl, melyeket hol egyedül, hol egyéb zenészekkel kiegészülve abszolvált – a teljesség igénye nélkül a Neige Morte, a Totale Eclipse és a Man At Sea zenészeivel állt együtt a színpadon.

PHAL:ANGST (AUT)

(industrial, ambient, postrock)

Tagok: angst – szintetizátorok, effektek; ph – ének, effektek, szájharmonika; al – gitár; : – basszusgitár

Az osztrák zenekar Bécsben alakult 2006-ban, két projekt egyesüléseként. Egyik részről a Phal nevű industrial duó, a másik részről az Angst nevezetű, ambientet játszó szóló formáció adta tagságát és zenei gondolkodását a jelenleg működő projekthez. Azóta megjelentettek 3 lemezt, 1 remix albumot és a Julia Ostertag Saila című mozijához készült album legtöbb trackjét is ők jegyzik. Európa-szerte megszámlálhatatlan koncertet adtak. Zenéjük a lassú, breakbeat-doom jellegű volt, majd később a postrock műfaj jegyeivel színesítették azt. Fellépéseiken vetítésekkel erősítik tovább a hangulatot, amely felismerhetővé teszi őket. Zenéjükre nagy hatással vannak a Swans, David Lyncs, Kraftwerk, Front 242, Einstürzende Neubauten, John Carpenter és más zenészek, zeneszerzők alkotásai.

ALL MACHINE (HUN)

(visual and sound poetry, performance)

Tagok: Tóth Kinga – loopolt ének

Tóth Kinga író-költő-műfordító, a Magvető szerzője, aki a magyar mellett német és angol nyelveken ír és publikál, emellett fordít is. Az élő szövegtesteknek nevezett szövegeit, melyek az írott forma mellett vizuális, valamint hangi tulajdonságokkal is rendelkeznek intermediális (vizuális-hang-videó) performanszokkal mutatja be. Ötvözi a szöveget, a videót, a kiterjesztett hangtechnikát, továbbá a gép- és tárgyzajokat. Önálló projektje mellett a Tóth Kína Hegyfalu frontembere és számos zenei, összművészeti kollaboráció tagja.

Munkáit számos nemzetközi fesztiválon mutatta be (többek között: Manifesta Zürich, CROWD – Skandinávia, Europen Camarade Festival – London, Poesiefestival, Ostpol Festival és Stadtsprachenfetival – Berlin, Wordrrun Festival – Belgrád, Word-Text – Graz, nemzetközi jazzköltészeti fesztivál Pittsburgh), a nyelvek közötti kapcsolatokról pedig Hildesheimben és az Angewandte Egyetemen, valamint az Iowai Íróakadémián tartott előadásokat. Hang-zajköltészeti projektjeit beválogatták a nemzetközi SHAPE programba.

A műsorváltozás és a beengedés jogát fenntartjuk! Nem toleráljuk a rasszizmust, homofóbiát, szexizmust és egyéb radikális nézeteket!

Belépő: 600 / 300 Ft

Ugrás az elejére