Fentről le
2020. máj. 11. 14:00
„Ottó, a fotós nagyon szeret a természetben lenni. Szívesen sétál egyedül az erdőben, ahol békére és nyugalomra lel. A hosszas gyaloglás után egy közeli követ szokott keresni, amelyre ráülhet. De ekkor sem pihen igazán, folyamatosan figyeli a szél mozgását, a madarak énekét és repülését. Hagyja, hogy átjárja a nap melege, mely teljesen feltölti energiával. Ottó úgy érzi, ilyenkor eggyé válik a természettel, így a fotói is kifejezőbbek lesznek. Ekkor eljön a nagy pillanat: előveszi a fényképezőgépét, egyetlen társát, aki eddig még sosem hagyta cserben.” Tovább a hangoskönyv folytatásához
Foglalkoztató füzetünkkel minden héten egy a MODEM-ben kiállított műalkotáshoz kapcsolódó mesével és a történethez illeszkedő játékos, mozgásos, kreatív feladatokkal várjuk az alkotni és kikapcsolódni vágyó gyerekeket.
Az elkészített alkotásokért cserébe az adott meséhez illeszkedő, egyedi matrica jár, melyet a beküldés után pár nappal eleinte digitális formában küldünk el. Megígérjük, hogy az így összegyűjtött matricákat később minden gyerek „igaziban” is kézhez kapja majd, amint lehet.
A matrica megszerzéséhez csak két dologra kell odafigyelni:
– Mielőbb elküldeni a gyerekek munkáit, melyeket befotózva az informacio.modem@gmail.com e-mail címre várunk.
– Az e-mailben kérjük feltüntetni a gyermek/gyerekek nevét, a kapcsolattartó nevét és elérhetőségét. Ugyanis erre az e-mail címre fogjuk küldeni a matricát.