Leírás
A Határeset bizonyos szempontból a 2018-as Ezek a legszebb éveink? című, magyar pályakezdő művészek munkáit összefoglaló tárlat folytatása. A kiállításon öt országból (Csehország, Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, Románia) tizennégy fiatal művész művei láthatóak, amelyek többsége erre az alkalomra készült. A Határeset címet Hunčík Péter Szlovákiában élő magyar pszichiáter regénye inspirálta, amely egy határ menti vegyes lakosságú szlovák kisváros lakóinak történetén keresztül mutatja be a régió huszadik századi történelmét. A kifejezés egyrészt arra utal, hogy a konkrét határok meghúzása mindig is kardinális kérdés volt Kelet-Közép-Európában. Másrészt mindig is nehezen eldönthető volt a régióról, hogy a nyugathoz vagy a kelethez tartozik-e. Azért is esett erre a címre a választás, mert nem tartalmazza a kissé önironikus, a „Nyugathoz” viszonyító sztereotípiát.
A kiállító művészek egy globalizált világban szocializálódott generáció tagjai, akiknek ugyanakkor az életük legkülönbözőbb területeire elkerülhetetlenül hatást gyakorol a regionalitás. Fontos kérdés, hogy ez mennyiben érinti az identitásukat is, s mindez hogyan tükröződik az alkotásaikban.
A kiállítás előkészítésében közreműködött Egry Gábor történész, aki a történelmi kontextus felvázolásában segédkezett. A történeti áttekintés három fogalom – a nyelv, a határ és a régió öndefiníciója – mentén értelmezte Kelet-Közép-Európát. Alapvető szempont volt, hogy rámutassunk azokra a történelmi jellegzetességekre, amelyek nemcsak a huszadik században határozták meg a régiót, ezért a történeti vizsgálat időbeli fókuszába az 1848 és 2021 közötti időszak került.
Kiállító művészek
Silvia AMANCEI & Bogdan ARMANU
BOZZAI Dániel & MÁTÉ Dániel
Vasile CÂTÂRÂU
Jakub CHOMA
Megan DOMINESCU
Olga DZIUBAK
ERMÉNYI Mátyás
MOLNÁR Judit Lilla
PAZNIAK Uladizmir
Renata PINTEROVA
PRÍLUČÍK David
Irmina RUSICKA
Drozd Martina SMUTNÁ
Jiři ŽÁK
Kurátor: Don Tamás
A kiállításhoz kapcsolódó történeti kutatásban közreműködött:
A Politikatörténeti Intézet ERC Nepostrans projektje