Kérünk, bármelyik korosztályhoz is tartozol, oszd meg velünk azt a tevékenységed, amit akár nap mint nap, szinte rutinból végzel, sokszor megismételve, monoton, fáradhatatlan munkával, csak mert megnyugtat és kikapcsol! Lehet…
Már előjegyezhetők az éves bérletek a debrecenieknek szóló kedvezményes formában! A MODEM idei egyik nagy újítása a nyitónapok és az egységes belépők mellett, hogy az éves bérletet lakcímkártya felmutatásával 10.000…
Még két hétig láthatók a világhírű amerikai fotós képei a MODEM-ben! A Kísérlettől a művészetig: Man Ray fotográfiái tárlatunkat a nagy számban jelentkező iskolai csoportokra tekintettel március 10-ig meghosszabbítottuk, így…
Márciustól egyszerűsödik a belépőjegyek rendszere, a debreceniek pedig kedvezményekkel nézhetik meg a tárlatokat. A minden tárlatunkra érvényes, egységes felnőtt belépő 1.200 (debrecenieknek 1.000 forint), a diák/nyugdíjas 600 (helyieknek 500 forint)…
Állva, mozdulatlanul nekivágni a világnak, annak az útnak, melynek hiányzik a kezdő- és végpontja, nincs visszatérés, és hely sincs, ahová el lehetne jutni. A nyitónap programja február 16-án: 16.00 –…
Felhívás divatvideók készítésére középiskolások és egyetemisták részére Ha beszélnek hozzád a ruhák, izgalmasnak tartod az öltözködést, ha érezted már, hogy mennyire jellemez egy települést az ott élők öltözködése, vagy megpróbáltad…
A rendszerváltás és évfordulója, a kelet-közép-európai identitáskeresés, az oral historyk, a közönség bevonása, továbbá közösségi együttműködéseken alapuló projektek és különböző túlélési stratégiák – mániák – állnak a MODEM 2019-es szakmai…
Ha kedvet kaptál a filmezéshez, szeretnél a mobiloddal profibban videózni, kíváncsi vagy, hogy milyen a jó beállítás, mire képes a telefon és mi is az a storyboard, sound design vagy…
A debreceni Modern és Kortárs Művészeti Központ 2019 nyarán nyíló kiállításához családtörténeteiket szívesen elmesélő jelentkezőket keresünk, akik vállalnák, hogy a tárlat – illetve a kurátor és a művészek – kedvéért…
Man Ray élete során folyamatosan feszegette a fényképészet határait. A MODEM-ben most Te is a világ egyik legnagyobb fotográfusának nyomdokaiba léphetsz. Fotózd le a mobiloddal, ami a tárlaton legjobban beindítja…
Kérvény A MODEM állandó kiállításának anyaga a 4500 darabos Antal–Lusztig-gyűjtemény. Ha egy kiállításhoz húsznál kevesebb művet szeretnének kölcsönözni, egy hónappal a megnyitó előtt ezt kérvényezni kell. A kölcsönzési kérelemnek tartalmaznia…
Világhírű fotók, portrék és történetek a 20. század kiemelkedő évtizedeiből, évtizedeiről. Miről vált híressé Marcel Duchamp, hogyan írták a szabadverseket, mi is az a dadaizmus és szürrealizmus? Az amerikai születésű…